MERRE TOVÁBB, ÁLLATVÉDELEM?

A mai naptól megtekinthető online az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet az állatvédelem jövőjéről tartottak Vetter Szilvia „Állatvédelmi jog” című szakkönyvének bemutatóján

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, Paulovics Anita, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese, az „Állatvédelmi jog” című szakkönyv lektora és Vetter Szilvia szerző, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője vettek részt a Károlyi-Csekonics Palotában 2024. március 27-én tartott kerekasztal-beszélgetésen. A teltházas eseményre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával együttműködésben került sor minisztériumok, egyetemek, hatóságok, szakmai és civil szervezetek vezetőinek és munkatársainak részvételével. Felszólalt Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem gazdasági főigazgatója, Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke, Frigyer László r. alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Kutyás Szakosztályának vezetője, illetve Gyenes Ádám, a L'Harmattan Könyvkiadó igazgatója is.

Az eseményről készült videó teljes terjedelmében megtekinthető itt:

Az „Állatvédelmi jog” című új könyvről:

Az állatvédelem messze több annál, mint néhány állatszerető ember - sokak által hóbortnak tartott - szabadidős állatmentő tevékenysége: az emberek védelme ma már elképzelhetetlen az állatok védelme nélkül. Célunk a 21. században nem lehet más, mint a fenntartható állatvédelem, ami megfelel a környezeti, a társadalmi, és nem utolsósorban a gazdasági követelményeknek, mivel csak ez a körültekintő nézőpont biztosíthatja azt, hogy a változások időtállónak bizonyulhassanak, és a társadalom többségének támogatását elnyerhessék. Az állatvédelem, mint új, multidiszciplináris tudományterület a környezetvédelem dinamikusan fejlődő "kistestvére": számos ponton kapcsolódik a környezetvédelemhez, de egyedvédelmi vonatkozásait tekintve markánsan el is különíthető attól. Két "zászlóshajója" a jog és az állatorvoslás, de szervesen kapcsolódik - többek között - a pszichológiához, az etikához, a filozófiához, a kriminológiához, a szociológiához, valamint a közgazdaságtanhoz is.

Jelen kötet célja elsősorban (hiánypótló, úttörő módon) az állatvédelem hatályos, jogágakon átívelő jogi környezetének mind széleskörűbb, integratív felvázolása, de küldetésének tekinti a terület sokszínűségének, szerteágazó összefüggésrendszerének, egyben szépségének bemutatását is.

A szerzőről:

Dr. Vetter Szilvia PhD. LL.M. állatvédelmi és jogpszichológiai szakjogász, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora a Nemzeti Állatvédelmi Tanács tagjaként részben alakítója az állatvédelmi jogalkotásnak, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ vezetőjeként, az állatvédelmi szakjogászképzés egyik alapítójaként és a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docenseként az állatvédelmi jog oktatója, kutatója. Az első és egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítvány, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnökeként egyedülálló nézőpontból lát rá az állatvédelem lehetőségeire és kihívásaira.

A könyv megvásárolható többek között a L’Harmattan Kiadó, a Libri, a Bookline és a Líra felületein.

Állatvédelmi jog

Fotó: Juhász Melinda