„Kutya meleg van!” – gyakorta hangzik el így nyár közepén a jól ismert kifejezés. Azt, hogy a már nem igazán kellemes mértéket öltő hőséghez miért kapcsolódik a kutya jelzőként, most ne feszegessük.
Foglalkozzunk inkább azzal, hogy vajon az időjárási megpróbáltatások, jelesül a hőség és ennek ellenpárja, a fagyos hideg, vajon miként hatnak a kedvtelésből tartott ebekre.
A kutya világszerte elterjedt háziállat, a sarkvidéktől kezdve a trópusi Afrikáig, az ausztrál sivatagtól a dél-amerikai magashegységekig mindenhol megtalálható, ráadásul hatalmas mennyiségben. Vajon mindez azt jelentené, hogy személyében egy valóságos túlélő-specialistát köszönthetünk, aki nemcsak a jég hátán, hanem a nyári aszályban is megél?
A dolog nem ennyire egyszerű. Nem szabad elfelejteni, hogy az egyes kutyafajták kialakítása többnyire jól behatárolható területen történt, munkakutyák esetében meghatározott cél és igénybevétel érdekében. A hagyományos terelő, nyájőrző, szánhúzó és régebbi eredetű vadászkutya fajtáknál az állat anatómiai tulajdonságai illeszkednek a kialakulási helyszínen jellemző éghajlati, időjárási viszonyokhoz. Azonban a kutyák esetében egyrészt jelentős a földrajzi keveredés (pl. az emberek vitték őket magukkal a távoli tájakra, vagy az egyes fajtákkal történő kereskedelem során kerültek őshazájuktól távolra az ebek); másrészt a fajta szelekció során nem mindig tartották szem előtt a környezeti viszonyok tolerálásának fontosságát.
